ingatlan varos

Tölgyfapadló, tetőterasz - épül az ország első luxuskollégiuma

Az egyetemi hallgatók jelentős részének nagy kihívás a megfelelő szállás megtalálása, a kollégiumi férőhelyek száma ugyanis korlátozott. Az ELTE 28 ezer hallgatójára mintegy 4 ezer kollégiumi férőhely jut, de a Corvinus Egyetem 9 ezer hallgatójára is alig több, mint ezer. Az 1990-es években, majd egészen a 2010-es évek elejéig folyamatosan nőtt a felsőoktatási hallgatói létszám, így egyre nőtt az igény a kollégiumi férőhelyek iránt is. Az utóbbi öt évben ugyan már csökken a felsőoktatásban tanuló hallgatók száma, a külföldi diákok közül azonban egyre többen érkeznek tanulási célból Magyarországra, így az ő elszállásolásuk is egyre nagyobb kihívás. Ezt az igényt felismerve indult el a legújabb magánkollégium-fejlesztési projekt, amely keretében idén szeptemberre több mint 400 kollégiumi szobát adnak át.

Épül Angyalföld új közplázája

A keddi alapkőletétellel hivatalosan is megkezdődött a XIII. kerületi Klapka szolgáltatóház építése, ami várhatóan 2018. III. negyedévére készül el. A bruttó tízezer négyzetméteres komplexumban kereskedelmi területek és lakások is lesznek.

BKV-sztrájk: totális leállás este hattól

BKV-sztrájk: totális leállás este hattól

Szerda reggel 9-kor kezdődött az egyeztetés a BKV és a szakszervezetek között az április 18-án kezdődő sztrájk elégséges szolgáltatásáról - írja az Index.

Megtiltották a hidak lezárását

Budapest rendőrfőkapitánya megtiltotta a hídlezárást - közölte szerda reggel a rendőrség.

Igazi gyerekparadicsom lehet a Balaton mellett

Hatalmas változáson mehet keresztül a zánkai Ifjúsági Tábor, ha az előzetes tervek megvalósulnak. A régi épületeket felújítanák, vagy elbontanák és újakat építenének a helyükre.

Várják a terveket az új velodromra

A Közbeszerzési Értesítőben megjelentek szerint tervpályázatot írt ki a KKBK Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Zrt. a volt gázgyár területén helyet kapó kerékpáros versenypálya (velodrom) megtervezésére - írja a Napi.hu.

Óriási átalakulás kezdődik a Balatonnál

Idén nyárra 56 strand megújul a Balaton körül. A hosszú távú tervek között szerepel az is, hogy csak elektromos motorral felszerelt hajók közlekedhessenek a tavon - írja az MTI. A Balatonnál összesen 367 milliárd forint értékben valósulnak meg turisztikai célú fejlesztések.

Az 50 legbefolyásosabb személy a magyar ingatlanpiacon

Az első nyugati mintájú irodaház megnyitása 1991-ben, félmillió lakás privatizációja 1993-ban, az első pláza 1996-os megnyitása majd az évtized végén az első ingatlanfranchise-ok létrejötte mind fontos állomásai voltak a mai ingatlanpiac kialakulásának. Konkrét projektek közül a WestEnd City Center 1999-es megnyitása, a Corvin Sétány 2006-ban elkezdődött fejlesztése, a legnagyobb modern irodaházak és a városszéli hatalmas logisztikai központok felépítése említhetők, miközben a piac maga is jelentős hullámzásokon ment keresztül. A mostani felívelés okán indokolt lehet megismerni a piac legfontosabb szereplőit.

A megemelkedett költségek gátolják az építőipar bővülését

A jelenlegi előrejelzések szerint a teljes építőipari teljesítmény 8, illetve 12 százalékkal bővülhet 2017-ben és 2018-ban, de a növekedést nagymértékben akadályozza a kivitelezési költségek emelkedése és a szakképzett munkaerő hiánya. A CBRE szakértői szerint ezen problémák a kivitelezések elhúzódását és a fejlesztők nyereségét is veszélyeztetik.

Jövő tavaszra megújul a Budai Vigadó

A Hagyományok Házának otthont adó Budai Vigadó épülete mintegy 7,1 milliárdból újulhat meg 2018 áprilisára - mondta el Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára a csütörtöki sajtóbejáráson.

Nem találtak kivitelezőt a Magyar Zene Háza építéséhez

Nem hozott eredményt a Magyar Zene Háza kivitelezésére kiírt közbeszerzési pályázat, ezért a továbbiakban tárgyalásos eljárásban folytatja a kivitelező kiválasztását a Városliget Zrt. Az építőipari munkaerőhiány tehát a Liget Budapest projektet is érinti, a Városliget Zrt. azonban a parkfejlesztéshez kapcsolódó feladatok felgyorsítását tűzte ki célul - írja a Magyar Idők.

Hamarosan minden országhatárig autópálya vezet majd

Kivétel nélkül folytatódnak az olimpiára tervezett közlekedési projektek - nyilatkozta a Magyar Időknek Homolya Róbert, a fejlesztési tárca államtitkára, aki arról is beszélt, hogy 2470 milliárd forint forintért az utóbbi évek legnagyobb gyorsforgalmi fejlesztési programja valósul meg 2022-ig.

Giccsadó fenyegeti a te lakásodat is?

Szokatlan adót vezetett be tavaly Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a kerület építésügyi szempontjait figyelmen kívül hagyó építkezőkkel szemben. A településkép-védelmi települési adóról szóló rendeletet, vagyis a giccsadóként ismertté vált adót az önkormányzat azokra az egyszerű bejelentéssel épülő 300 négyzetméter alatti lakóépületekre veti ki, amelyeket nem a helyi előírásoknak megfelelően terveznek és kiviteleznek. A lassan egy éve létező adó kapcsán megkérdeztük a III. kerületi önkormányzatot, hogy milyen gyakran élt a giccsadó alkalmazásának lehetőségével és valóban visszatartó erőt jelent-e a túlzásba eső építkezőkkel szemben.

Aláírták: nettó 143 milliárdba kerül a Puskás Ferenc Stadion

Hétfőn a beruházó Nemzeti Sportközpontok és a kivitelezést elnyerő konzorcium képviselői aláírták a Puskás Ferenc Stadion rekonstrukciójának tervezéséről és kivitelezéséről szóló szerződést. Az áfa nélkül számított (nettó) ár 143 milliárd forint.

Hétmilliós bírságot kapott az alapkezelő

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megbírságolta a Diófa Alapkezelő Zrt. Euro-Mall Kft. feletti irányításszerzését engedélyező határozatot, egyúttal 7 millió forint eljárási bírságot szabott ki, mert a Diófa Alapkezelő Zrt. félrevezető tájékoztatást adott a vállalatcsoport irányítási viszonyairól.

Ma sem jár a felújított orosz metró

Egyelőre ma sem jár a felújított orosz metrószerelvény, mivel még vizsgálják a tegnapi hiba okát - írja az Index.

Legjobbak között a budapesti reptér

Hatodik egymást követő évben lett az év legjobbja a Changi Repülőtér Szingapúrban a Skytrax listája szerint, azonban idén a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérnek is van oka az örömre, ugyanis a kelet-közép-európai régió legjobb repterének választották. Az összesített listát főként kelet-ázsiai és európai városok repterei vezetik.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a friss inflációs adat! Újra gyorsult az áremelkedés Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.